Tudtad, hogy a modern evezősport úgy az 1700-as években kezdett kialakulni, nem is akárhogyan: londoni kocsmák versenyeztek ugyanis egymással a Temzén. Az ikonikus versenynek számító Oxford-Cambridge evezősversenyek csak rá száz évre kezdődtek. Ez az igazán keménynek számító sportág ma már világszerte virágzik. Nagyon igénybe veszi a testet, kifejezetten nagy állóképességet igényel, minden egyes porcikádat megmozgatja, akár az úszás vagy a futás.

Ki más rendezhetett volna először evezős versenyt, ha nem az ókori Görögország. Ők alkalmaztak először evezőlapátot is. Később a középkori Velencéből is vannak feljegyzések, hogy a gondolások szívesen mérték össze erejüket egy-egy verseny alkalmával. Az első igazi regattát azonban Angliában rendezték meg még az 1700-as évek elején. A londoni parlamenti ülésekre a lordok általában nyolcevezősökön pöffeszkedve hajóztak le a Temze felsőbb szakaszairól, így szivárgott be egyre jobban a tehetősebb körökbe az evezés, ami addig a kocsmákban tengődő pórnép szórakozása volt. Aztán eljött a jeles év 1829, amikor is két jó barát, Charles Merivale és Charles Worsworth – egyikük az Oxfordon tengette napjait, másikuk a Cambridge-en – kitalálta, hogy biza versenyezni kéne egyet. A táv alig 7 km volt, de majd húszezren nézték a partokról már akkor és az Oxford nyert. Ezután az evezés, mint versenysport úgy terjedt, mint a pestis.

Ami azonban igazán érdekes, az Gróf Széchenyi István, mert, hogy ez a csodagyerek honosította meg hazánkban az evezést is, milyen meglepő ugye? Igencsak gazdag kölyök lévén egy angliai útja során ismerkedett meg a sporttal és azon nyomban úgy döntött, hogy haza hozza úgy, ahogy van. Mármint a hajót, amivel aztán le is evezett gyorsan Bécsből Pozsonyba cirka négy óra alatt két angol haverjával. Sokak szerint ez lehet a tényleges kezdete a magyar evezősportnak. Aztán persze nekivágott a Dunának még párszor, például Pestről egészen a Fekete tengerig evezett – hát ha ennyire jól bírta, egészségére – így mérte fel ugyanis a folyó szabályozásának lehetőségeit. Mellesleg megalapított egy csónakdát is, amelyből később létrejött az első evezős klub hazánkban, ahol még igen csak puccos társaság képviseltette magát. Idővel aztán az úri társulás szépen átalakult és ma már mindenki számára elérhető sporttá vált ez a nagy múltú sport. Igen, számodra is! Csekkold a honlapunkat az evezős Sportkártya elfogadóhelyekért!